Helló kedves olvasó! – valaki,bárki,akárki, aki ide kattintasz.
Tovább ezt már nem lehetett halogatni. Annyi sztori kerekedett a négy év alatt, mióta rendszeresen vonatozok 2-3 hetente 3-3 órát, hogy most már muszáj kiírnom magamból. Na jó, eddig sms-ben, messenger üzenetben, telefonon és persze élőben számoltam be a családnak, barátoknak a vonatozás legmélyebb bugyrairól – legtöbbször hatalmas kacagások közepette – szóval ha itt “közkinccsé” teszem a “humoros” beszámolóimat, talán több nevetőráncotok lesz, ami mindenképpen jó dolog.
Bele is csapok a lecsóba – ami szerintem az egyik legjobb dolog a nyárban. Nem is értem, miért nem a bikinit mondtam, de az egy másik blog témája lesz. 🙂 -.
Még el se indult a vonat és máris indul a dili.. asztalhoz kaptam helyet, ami a városi legendával ellentétben a legnagyobb szííívás, ami történhet az emberrel. Szóval, a mellettem ülő emberke máris kajaszagot csinált a sültkrumplijával, kellemesen nyammog, aranyos, kedves, gondoltam ha ez a maximum, ami történik ma a vonaton, már szuper lesz az út. Nos, Kelenföldig – ami 15 perc – így is éreztem, aztán jött a csavar. Mozgékonynak tűnő gumikígyós gyerekek nagyszülők társaságában, hurrá! Persze, legyenek mozgékonyak, de ne a vonaton..A tizenötödik gumikííííííígyóóóóó kiáltás után végleg kipattantak a szemeim és megtudtam, hogy a Cobra 5 sorozat nagyon kedvelt a 8 évesek társaságában – mi vaaan? -.
Persze a sztori így még nem kerek, szót kell ejtsek a mellettem ülő sültkrumplis néni barátnőjéről is. Egyszer csak, miközben próbáltam volna lemenni alfába – de egy idő után már kobrák és egyéb kígyók tömkelege szállta meg a gondolataimat – valaki abnormálisan közel jött hozzám, hogy beavassa barátosnéját a kanaszta rejtelmeibe. Közben rám is jutott a lelkesedéséből, szóval igen, tudom, ez kissé gusztustalan lesz, de hát nem lehet másképp leírni: leköpött. Tuti nem szándékosan, na de akkor is. Ekkor a vonat még csak Sárbogárd környékén járt, a nagyja még hátra van. De legalább elméletben tudok kanasztázni.
Gondoltam tényleg pihenek egy “jót” ezek után és már kezdtem nagyjából kényelembe helyezni magamat, mikor egy szenzációs tanár-diák találkozóba csöppentem, ami egy méterre tőlem zajlott. A nagy beszélgetés közepette az sem zavarta különösebben a két hapsit, hogy a kalauznő – aki szerintem terhes – nem fér el tőlük. Itt meg kell jegyeznem, hogy ez a hölgy az egyik legkedvesebb, akit kifoghatunk egy út során és csodálom a türelmét is. Azt hittem, megszüli szegény a babáját, mire az egyik utas előhalászta a szatyrának legmélyéről a jegyét, ami persze nem volt jó. Rossz napra, rossz kocsiba és rossz helyre szólt, de nem zavartatta magát különösebben a néni, elkezdett inkább sztorizgatni. A jegymizéria végeztével újra a pécsi egyetemen éreztem magamat, mivel elképesztő részletességgel zajlott a diskurzus a két hapsi közt. Dombóvárig taglalták, hogy micsoda kincs, ha valaki egyetemre jár – tényleg az – és persze olyan fontos dolgokat is megvitattak, mint a ki hol tart az életében, stb. Itt jegyezném meg, hogy a tanár fogadkozott, hogy két mondatban összefoglal mindent, de olyannyira hosszú lett a második mondata, hogy a barokk körmondatok komoly versenytársát sikerült megalkotnia. Szó volt reumatológiáról és radiológiáról, régi bukásokról és fényes karrierekről, de végül kb. egy óra után kifulladtak.
Dombóvár után már éreztem az otthon közelségét, ami annyira jóó érzés volt, hogy már semmi nem tudott kizökkenteni, alig vártam, hogy Apit meglássam az állomáson és neki is elmesélhessek mindent a negyedórás hazáig vezető autóúton. Szegényt néha tényleg sajnálom, hiszen itthon újra meg kell mindent hallgatnia, elvégre Anyát sem hagyhatjuk ki a részletekből.:)
Zárásként pedig egy coelhoi bölcsességet is megosztok, amit a sültkrumplis néni mondott az első 10 perc valamelyikében. ,,A nap addig fog sütni, amíg fent van.” Majd azzal a lendülettel behúzta a függönyt, kis híján le is tépte, szóval az ablakon kibámulás lehetősége már 17.55 környékén szerte foszlott.. 🙂
Így visszaolvasva ez nem is olyan csapnivaló első bejegyzés, de a többit döntsétek el ti.
Szép hétvégét!
Lili
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: